A
szeretet próbája
Olvasmány:
1Kor 8:1-13
"A szeretet nem örül a
hamisságnak, de együtt örül az igazsággal" 1Kor 13:6
Szeretnék
különbséget tenni az igazi és a hamis szeretet között? Van-e a szeretetnek DNS
tesztje? Pál apostol ajánl a számunkra egy megbízható módszert a szeretet
próbájára: "A szeretet nem örül a hamisságnak, de együtt örül az
igazsággal" (1Kor 13:6).
Ha szeretetnénk
különbséget tenni a hamis és a valódi, az utánzat és az igazi között, akkor meg
kell kérdeznünk magunktól, hogy miképpen viszonyulunk a másokhoz, a helyes
viselkedésre bíztatjuk-e a másikat? Mert az igazi szeretet nem örül a másik
ember bűneinek, de annál inkább örül az igazságnak.
Pál szeretet
himnuszának ezt a mondatát sokan sokféleképpen próbálták körülírni, magyarázni.
Fabiny Tamás evangélikus lelkész például így fogalmaz:
„A szeretet nem fúj egy követ a bennfentesekkel, nem kacsint össze a
hatalommal, nem bizonygatja önmaga fontosságát, nem örül a pártok és
politikusok acsarkodásának. De együtt örül az asszonnyal, aki megtalálja
elgurult drachmáját. Nem örül az ügyeskedéssel szerzett vagyonnak, de együtt
örül a mezők liliomaival és az ég madaraival. Nem örül a doppinggal elért
világcsúcsnak, de együtt örül a fogyatékos kisfiúval, aki szája szélén csorgó
nyállal, nagy erőfeszítésekkel társának tudja dobni a labdát.”
Szűcs Sándor
baptista lelkész így fogalmaz:
„A
szeretet nem társul be a hazugságba és becstelenségbe, hanem kompromisszumok
nélkül ragaszkodik az igazsághoz.”
Gyökössy Endre
református lelkész pedig így fogalmaz:
„A
szeretet nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal, mert nem kendőzi
az ügyeskedést – ügyességnek, és a másik igazát is elismeri.”
Egyszerű,
mindennapi történet. Egy asszony felhívja a barátnőjét és megkérdezi, hogy
valóban barátnők-e. A másik azt természetesen feleli, hogy igen azok vagyunk.
Nos, akkor kéri, emez mond azt a férjemnek, ha megkérdezi, hogy tegnap este
együtt voltunk moziba, s aztán nálad aludtam. De hát ez nem igaz, mondja a
másik. Igen, persze, hogy nem én egy másik férfival
voltam együtt, de ha igazán a barátnőm vagy ennyit megtehetsz értem.
Ez lenne a
szeretet? Semmiképpen nem! Az igazi szeretet nem kér olyat, ami rossz a
másiknak, óhajtja, hogy a másik rosszat tegyen a kedvéért. Ha a szeretetre
hivatkozva mások biztatnak hamisságra, vagy mi magunk biztatunk másokat
álnokságra, vigyázzunk, mert rossz úton járunk.
Vegyünk egy
klasszikus példát. Fitalanok randevúznak. A lány szeretné jobban
megismerni a fiút, aki azonban azt
mondja, ha igazán szereti, akkor bizonyítsa be azzal, hogy lefekszik vele.
Halljuk-e a riasztócsengőt? A hamis szeretet detektora itt hangosan jelez. Ez a
fiú nem szereti a lányt, ez a fiú csak élvezetet keres, talán csak a barátainak
akar eldicsekedni az újabb kalanddal.
Az igazi
szeretet sosem kér a másiktól olyat, amit az rossznak tart. A szeretet nem
rombol, nem lopja meg a másikat, nem hozza megalázó, kiszolgálgatott helyzetbe.
Pál szerint az igazi „szeretet épít” (1Kor 8:1). János
apostol pedig így fogalmaz: „Aki szereti a testvérét, az a világosságban van, és nincs benne semmi
megbotránkoztató.” (1Jn 2:10).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése