2017. október 30., hétfő

Isten – Teremtő Urunk


Isten – Teremtő Urunk

Olvasmány: 1Móz 1:1-30

„Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.” (Zsid 11:3)


A Szentírás első mondata a Teremtő Atya Istenről tesz bizonyságot: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.”  (1Móz 1:1). A hívő ember számára ez magától értendő alapigazság, hogy Isten létezik és ő teremtett bennünket és a világunkat. A hitetlen világ számára azonban, amely tagadja az Isten létét, keresni kellett valami más választ. Így született meg az ősrobbanás elmélete, mely szerint a világ és az élet csupán véletlenek sorozatának eredménye. Hogy mennyire képtelen és légből kapott állítás azt mondani, hogy a világmindenség véletlenül jött létre, jól szemlélteti egy francia mese, amelynek a címe: „Van-e Nap az égen?”


Történt egyszer, hogy az állatok vitafórumot rendeztek arról a kérdésről, hogy van-e Nap az égen. A vitában sok okos és bölcs hozzászólás hangzott el. Felszólalt például a vakondok és ezt mondta: „Az életem során annyi sok alagutat megépíttettem, de a napot én még sohasem láttam.” Hozzászólt az ökör is, aki így nyilatkozott: „Egy élet során annyi legelőt és rétet bejártam, minden füvet ismerek, sok vásáron részt vettem, de a Napot én sem láttam még.” Természetesen a bölcs bagoly is nyilatkozott: „Azt el kell mondanom, hogy az égen valóban van valamiféle ezüst kifli, amely néha tányérrá is dagad, de a Napot én sem láttam!” Végül aztán a kis pacsirta szólalt meg: „Persze, hogy nem láttad a Napot vakondok, hiszen te mindig is a föld alatt éltél és dolgoztál, bele is vakultál ebbe az állapotba. Te sem látod ökör koma a Napot, mert mindig lógatod a fejedet, és folyton csak a füvet keresgéled. A bölcs bagoly is csak éjszaka röpköd, s legfeljebb csak a holdat láthatja néha. De én, amikor a nyári reggelen felrepülök a levegőbe, megfürdök a napsugarakban, élvezem és tapasztalom, hogy mennyire valóság a Nap.”

2017. október 27., péntek

Mi a kegyelem?

Mi a kegyelem?

Hermann Gmeiser írja a kegyelemről: 
Valójában mi a jó ebben a világban? Azt hiszem, a jó: többet tenni, mint amennyit tenni kell; többet tenni, mint amennyiért fizetnek; többet tenni, mint amennyit elvárnak tőlünk! Valahányszor többet tesznek az emberek egymásért, mint amennyit tenniük kellene, csoda történik! Ez a legtöbb a kegyelem, amit ember adhat az embernek. Hiszen az Isteni kegyelem is az, amit Isten az embereknek meg nem érdemelten ajándékoz! 

2017. október 14., szombat

Mi a hit?


Mi a hit?
Olvasmány: Zsid 11:1-39
„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.” Zsid 11:1-3
A Heidelbergi Káté szerint a kegyelem hatósugarába kerülésünknek két feltétele van: „akiket Isten igaz hit által Krisztusba oltott, valamint a „Krisztus jótéteményének az elfogadása.” Az üdvösséghez mindenképen szükséges a Krisztussal való élő kapcsolatot ápoló igaz hit. A Krisztussal történő egyesülést a Biblia a „beoltás” képével fejezi ki. Az igaz hit biztosítja a zavartalan összeköttetést Krisztussal. Isten nem taszított el minket önmagától, hanem a legszorosabb kapcsolatba lépett velünk, adoptált, fiává fogadott, megigazított, és ő hordozta bűneinket. Elveszett, a bűn által megkötözött emberekből hitet és életet nyert emberekké formált újjá minket. Isten azt várja tőlünk, hogy mi felismerve elveszett állapotunkat, az üres és céltalanná vált életünket adjuk oda az ő kezébe, és hit által fogadjuk el az ő „jótéteményét”.


            Képzeljük el, hogy valaki fuldoklik a vízben és segítségért kiált. A parton meghallják az emberek és egy kötélre kötözött mentőövet dobnak neki, hogy abba kapaszkodhasson, s így kihúzhassák a vízből. De ha a bajba jutott ember okoskodni kezd, és nem fogadja el a segítséget, megfullad. Vajon ki a hibás? Az, aki a mentőövet dobta, aki mindent megtett érte, hogy megmentse? Bizonyára nem, hanem az, aki visszautasította a segítséget. Lelki értelemben mindnyájan ilyen bajba jutott, a bűn és a halál folyójában fuldoklók vagyunk. Isten azonban dobot nekünk egy mentőövet, Jézus Krisztust. Ő az, akit ha megragadunk, ha hiszünk benne, akkor megmenekülünk, partra érünk, célba ér az életünk. Isten azért adta Jézus Krisztust, azért adta az anyaszentegyházat, a gyülekezet közösségét, az istentiszteleteket, bibliaórákat, hittanórákat, hogy legyen alkalmunk meghallani az ő hívását, legyen lehetőségünk kinyújtani a kezünket és elfogadni a mentőövet.

Mi a hit?


Mi a hit?

Olvasmány: Zsid 11:1-39

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.” Zsid 11:1-3



            A Heidelbergi Káté  azt a megállapítást teszi, hogy az üdvösséghez hit szükséges, majd meghatározza az igaz hit fogalmát és tartalmát.


Nemrég egy kis történetet olvastam arról, hogy miért fontos a hit. A történet szerint egyszer egy embernek megjelent álmában Isten és egy feladatot bízott rá, mégpedig azt, hogy a kunyhója előtti nagy sziklát teljes erejéből tolnia kell. Az ember engedelmeskedett és nap, mint nap megpróbálkozott azzal, hogy eltolja a nagy sziklát. Miután azonban teljesen kimerült, úgy érezte, hogy hiábavaló volt az egész napi munkája. A sátán is folyton kísértette azzal a gondolattal, hogy felesleges mindaz, amit csinál, és jobb lenne, ha teljesen abbahagyná és mással foglakozna. Ekkor az ember imádságban Istenhez fordult és elpanaszolta neki, hogy hiába erőlködik, egy milliméterrel sem volt képes elmozdítani a nehéz sziklát. Isten ekkor ezt válaszolta az embernek: „Barátom, én csak arra kértelek, hogy szolgálj engem, tedd, meg amit kérek, és told a sziklát. Azt egyszer sem mondtam, hogy a szikla el is fog mozdulni a helyéről. Most az gondolod, hogy hiábavaló volt minden? Pedig nagyon tévedsz. Nem vesztegetted feleslegesen az idődet és az erődet! Nézz csak magadra, karod erős és izmos lett. Az ellenállás megerősített, most sokkal többre vagy képes, mint korábban. Igaz, hogy nem mozdítottad el a sziklát, de azt én nem is kértem tőled. Neked csak engedelmeskedned kellett, gyakorolni a hitedet és bízni az én bölcsességemben.”

Mi  hit?


Mi  hit?
Olvasmány: Zsid 11:1-39
„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.” Zsid 11:1-3
A harmadik dolog, ami szükséges az igaz hithez nem más, mint a „szívbeli bizalom”. Jézus ilyen bizalmi kapcsolatban volt az Atyával, s erre a jézusi bizalomra való válasz volt az Atya hűsége. A hit a legteljesebb ráhagyatkozás az Atya hűségére: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet”. Az erre adott válasz pedig a feltámadás, ahol az Atya keze nem hagyta cserbe a Fiút. Ennek a bátor ráhagyatkozásnak, bizalomnak kell jelen lennie a keresztyén ember hitében.


Egy kis történet szól arról, hogy mit is jelent a bizalom. Egyszer egy hegymászó, aki egyedül indult fel a hegycsúcsra egy veszélyes szakaszon megcsúszott és majdnem a szakadékba zuhant, az utolsó pillanatban sikerült megkapaszkodnia egy kötélben s így lógott a mélység fölött. Mivel már sötét volt a hegymászó nem látott semmit. Végső elkeseredésében Istenhez imádkozott. Egyszer aztán egy hangot hallott, amely azt kérdezte tőle, hogy hisz-e Istenben.  A hegymászó azt felelte, hogy hisz. Ekkor azt mondta neki, hogy engedje el a kötelet. A hegymászó azonban nem volt hajlandó ezt megtenni. Másnap reggel a keresésére indult mentőcsapat úgy találta meg a fagyhalált halt hegymászót, még mindig görcsösen kapaszkodva a kötélbe, mindössze 1,5 méterrel a szakadék alja fölött lógva. Megmenekülhetett volna, ha hisz Isten szavának, elengedi a kötelet, de nem bízott benne, így meghalt.

2017. október 11., szerda

Mi a hit?


Mi a hit?

Olvasmány: Zsid 11:1-39

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.” Zsid 11:1-3



Két magzat beszélget

"- Mondd, te hiszel a születés utáni életben?
- Persze. A születés után jön az élet. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Lárifári! A születés után nincs semmi! Onnan még senki nem tért vissza! S különben is, hogy nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom,de úgy érzem, hogy ott mindenhol fények vannak... S talán a saját lábunkon fogunk járni, s a saját szánkkal eszünk.
- Ez már végképp ostobaság! Járni nem lehet! S még, hogy szájjal enni? Nevetséges! Hát nem látod a köldökzsinórt? S ha már itt tartunk, gondolkodj el egy picit: azért nem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinór túl rövid.
- Igen, de szerintem valami biztosan lesz, épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk.
- Ostoba vagy. A születéssel az élet véget ér, és kész.
- Figyelj, nem tudom pontosan mi lesz, de majd a Mama segít nekünk...
- A Mama? Te hiszel a Mamában?
- Igen.
- Ne nevettesd ki magad! Láttad már valahol? Egyáltalán látta már valaki?
- Nem, mert itt van körülöttünk. Benne élünk. S bizony, neki köszönhetjük, hogy vagyunk.
- Na, most már hagyjál békén ezzel az ostobasággal, jó? Majd akkor hiszem a Mamát, ha látom.
- Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét. Ha elcsendesedsz, érezni fogod a simogatását, érezni fogod óvó kezét."

2017. október 5., csütörtök

Mit jelent a kegyelem?


Mit jelent a kegyelem?

Egy kis magyar faluban történt az eset a második világháború alatt. Az iskola tanítója hívő ember volt, aki mindent megtett azért, hogy a tanulók elfogadják személyes megváltójuknak Jézust.

Egy nap az iskolában a gyerekek felháborodva közölték tanítójukkal, hogy az egyik gyerek ennivalóját ellopta valaki. Ebben az időben nagyon kevés élelem volt, és ha valaki ennivalóját ellopták, aznap már nem tudtak másikat adni a szülők, tehát ez főbenjáró bűnnek számított. A tanító teljes motozást rendelt el, és megmondta, hogy akinél megtalálják, az huszonöt botütést kap a tenyerébe.

A motozás eredménye az lett, hogy megtalálták egy nagyon sovány kislánynál az ennivalót. A tanító tudta, hogy olyan szegények a szülők, hogy szinte enniük sincs mit. Azt is tudta, hogy ha a kislány megkapja a megígért botütést, talán bele is hal, de a szavát nem másíthatta meg.

Kihívta a kislányt, aki reszketve és sírva kiment. Majd a tanító jobb kezébe fogva a botot, a saját kinyújtott bal tenyerébe csapott teljes erejéből. Egyik ütés a másik után. A gyerekek látták, hogy már vér folyik a tanító kezéből, és kiáltoztak, hogy hagyja abba, de ő nem hagyta abba, amíg mind a huszonöt botütést rá nem mérte a tenyerére. Utána így szólt a gyerekekhez: ugye tudjátok, hogyha ez a szegény kislány kapja ezt a büntetést, meghal. De a bűnt meg kell büntetni. Hát ezt tette Isten, aki tudta, hogy az ember örökre elvész, ha megkapja a bűneiért járó büntetést.

Ezért Ő maga állt a bűnös ember helyére, és magára vette a mi bűneinket, Ő viselte el a büntetést. Ő halt meg azért, hogy mi élhessünk. A gyermekek most értették meg, hogy miről beszélt nekik a tanítójuk, és sírva borultak az Úr elé. Az egész osztály befogadta az Úr Jézust személyes megváltójának.