Isten terve

Isten terve

„De most ne bánkódjatok, és ne keseregjetek amiatt, hogy engem ide eladtatok, mert azért küldött el engem Isten előttetek, hogy életben maradjatok. Mert már két esztendeje tart az éhínség a földön, és még öt esztendeig nem lesz sem szántás, sem aratás. Isten küldött el engem előttetek, hogy maradékotok legyen a földön, és életben tartson benneteket nagy szabadítással.” (1Móz 45:7).

Nemrég olvastam egy történetet egy amerikai fiúról, aki ma már 14 éves, és tehetséges futballjátékos. De hét évvel ezelőtt daganatot találtak a hasában. A diagnózis egyértelmű volt: rák. Az akkor hét éves fiú élete egy pillanat alatt összeomlani látszott, a családja kétségbeesetten imádkozott érte. Következett a műtét majd a kemoterápia. Végül a fiú meggyógyult és híres focista lett belőle. De a történet igazi érdekessége abban van, ahogy a daganatot felfedezték nála. Hét éves korában ez a kisfiú, egy alkalommal, amikor testvéreivel játszott, az egyikük véletlenül hasba rúgta. Mivel nagy fájdalmai voltak, ezért kórházba vitték, egy éber orvos pedig a szokásos rutin vizsgálatoknál többet is elvégzett a gyermeken és így derült fény a lépe mögött levő tumorra. Miután már túl voltak a műtéten és a kezeléseken, az apa megkérdezte az orvostól, hogy mióta lehetett ott a daganat. Az orvos azt válaszolta, hogy ezt általában nehéz pontosan megmondani, de jelen esetben a daganat formája és mérete alapján arra lehet következtetni, hogy csak néhány nappal azelőtt keletkezett, hogy a gyermek a véletlen baleset miatt kórházba került és diagnosztizálták a daganatot. Az apa ekkor ezt a következtetést vonta le: mondhatjuk azt, hogy Isten egy hasba rúgás által kórházba jutatta a fiam, hogy így időben felfedezhessék az orvosok a daganatot és nagyobb kockázat nélkül elvégezhessék a műtétet, hogy a gyermekem életben maradjon.

Isten nem akar fájdalmat és szenvedést okozni senkinek sem, de ő sohasem hagy magunkra, így jelen van a fájdalomban és szenvedésben is, sőt a rosszat is a javunkra fordítja. A testvértől kapott véletlen hasba rúgás így lehet az életünk megmentőjévé.

József Istenre mutatva kezdte meg és végezte a feladatát. Megértette, hogy a dolgok nem véletlenül történnek, meglátta és megismerte Isten tervét, aki a rosszból is jót hoz ki, aki a próbatételeket is a benne bízók javára tudja fordítani. József Istenre hagyatkozik, ezért nem esik kétségbe, Istennek engedelmeskedik, így tőle kap erőt is a nagy feladat véghezvitelére.

Mi hogyan jellemeznénk a válságunkat? Csak a katasztrófát látjuk? Csak panaszkodunk és kesergünk, hogy milyen nehéz az élet? A sorsot okoljuk, a balszerencsét, és mindig másokat hibáztatunk? Az önsajnálat vagy önmagunk hibáztatásának csapdájában vergődünk? József nem ezt tette, ő felismerte és kijelentette, hogy mindenben, ami vele történt, Isten terve valósult meg, ezért rá hagyatkozott.

A kávéfőző

A kávéfőző   Egyszer egy családot meglátogatta egy jó barátjuk. Ajándékot is hozott, mégpedig egy csodálatos masinát. Ámulva állták körül a gépet, és hallgatták, barátjuk miként áradozik róla. Elmondása szerint ez egy hiper-szuper kávéfőző gép, Magyarországon még nem kapható, nem csupán a megszokott dolgokat tudja, hanem valami csodálatos módon akár kólát is készít, vagy szinte bármilyen italt, gőzöl, meg tejszínhabot ver, és még sok-sok remek funkciója van, nem győzte felsorolni. Elmondta, hogy neki is van egy, és azóta csak ezt használja italkészítéshez. Hamarosan véget ért a látogatás, a barát elment, a család pedig nekiállt, hogy kipróbálja az ajándékot. Igen ám, de hogyan? Próbálgatták, de sehogy sem sikerült bekapcsolni, ráadásul nem kaptak hozzá használati utasítást sem. Tanácstalanul kapcsolgatták erre-arra, de nem sikerült működésre bírni. Néhány napig még kísérleteztek vele, aztán már csak a port törölték le róla. Egy nap aztán a családfőnek eszébe jutott egy remek ötlet: fogta a kávéfőző kannáját, és beleültetett egy bonsai fácskát. Büszkén mutogatta mindenkinek, milyen ügyes és okos volt, legalább így hasznát veszik mégis valami módon ennek a kávéfőzőnek. Eltelt még pár hónap, amikor egy nap ismét meglátogatta őket a barát, akitől az ajándékot kapták. A családfő neki is megmutatta, milyen remekül kihasználják a kávéfőző nyújtotta lehetőségeket, a barát azonban nem dicsérte meg, sőt, teljesen kiakadt: "Hát ti nem vagytok normálisak! Ez a világ legszuperebb kávéfőző gépe, és ti növényt ültettek bele?" A család szégyenkezve dugta volna most már el a fácskát, szabadkoztak, hogy hát nem tudták elindítani, és emiatt így meg úgy... A barát erre csodálkozva kérdi: "Miért nem kerestétek meg a gyártót? Én is ezt tettem, és kaptam is tőlük használati utasítást. Azóta kiválóan tudom használni a gépet." A család már szinte elsüllyedt a szégyentől, és csak annyit kérdeztek: "Meg tudnád adni a címet?" Életünk ez a kanna, a beleültetett fácskával. Hiper-szuper kávéfőzők lehetnénk, de mi saját eszünk után menve próbálunk valamit kihozni magunkból, ami meg sem közelíti a gyártó (Teremtő) eredeti elképzelését...