Mi a kegyelem?

Mi a kegyelem?

Hermann Gmeiser írja a kegyelemről: 

„Valójában mi a jó ebben a világban? Azt hiszem, a jó: többet tenni, mint amennyit tenni kell; többet tenni, mint amennyiért fizetnek; többet tenni, mint amennyit elvárnak tőlünk! Valahányszor többet tesznek az emberek egymásért, mint amennyit tenniük kellene, csoda történik! Ez a legtöbb a kegyelem, amit ember adhat az embernek. Hiszen az Isteni kegyelem is az, amit Isten az embereknek meg nem érdemelten ajándékoz! 

Mit jelent a kegyelem?

Mit jelent a kegyelem?

Egy kis magyar faluban történt az eset a második világháború alatt. Az iskola tanítója hívő ember volt, aki mindent megtett azért, hogy a tanulók elfogadják személyes megváltójuknak Jézust.

Egy nap az iskolában a gyerekek felháborodva közölték tanítójukkal, hogy az egyik gyerek ennivalóját ellopta valaki. Ebben az időben nagyon kevés élelem volt, és ha valaki ennivalóját ellopták, aznap már nem tudtak másikat adni a szülők, tehát ez főbenjáró bűnnek számított. A tanító teljes motozást rendelt el, és megmondta, hogy akinél megtalálják, az huszonöt botütést kap a tenyerébe.

A motozás eredménye az lett, hogy megtalálták egy nagyon sovány kislánynál az ennivalót. A tanító tudta, hogy olyan szegények a szülők, hogy szinte enniük sincs mit. Azt is tudta, hogy ha a kislány megkapja a megígért botütést, talán bele is hal, de a szavát nem másíthatta meg.

Kihívta a kislányt, aki reszketve és sírva kiment. Majd a tanító jobb kezébe fogva a botot, a saját kinyújtott bal tenyerébe csapott teljes erejéből. Egyik ütés a másik után. A gyerekek látták, hogy már vér folyik a tanító kezéből, és kiáltoztak, hogy hagyja abba, de ő nem hagyta abba, amíg mind a huszonöt botütést rá nem mérte a tenyerére. Utána így szólt a gyerekekhez: ugye tudjátok, hogyha ez a szegény kislány kapja ezt a büntetést, meghal. De a bűnt meg kell büntetni. Hát ezt tette Isten, aki tudta, hogy az ember örökre elvész, ha megkapja a bűneiért járó büntetést.

Ezért Ő maga állt a bűnös ember helyére, és magára vette a mi bűneinket, Ő viselte el a büntetést. Ő halt meg azért, hogy mi élhessünk. A gyermekek most értették meg, hogy miről beszélt nekik a tanítójuk, és sírva borultak az Úr elé. Az egész osztály befogadta az Úr Jézust személyes megváltójának.

Isten terve az emberrel (Ef 2,1-10)

Isten terve az emberrel

Olvasmány: Ef 2:1-10

"Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk."  Ef 2:8-10

Mit tett Isten értünk? Egy szóval: "üdvözített", azaz megmentett minket az ő kegyelméből.

            Miért tette ezt Isten? Isten tettének oka nem bennünk van, nem valamilyen feltételezett érdemünk miatt történt mindez, hanem egyedül Őbenne, az ő jóindulata és irántunk való kegyelmes szeretetében.

Szép példáját találjuk Isten megelőlegezett szeretetének és kegyelemének Victor Hugo Nyomorultak című regényében.

Jean Valjean, a volt fegyenc, 19 évnyi letöltött ítélet után, amit kenyérlopásért, majd pedig szökési kísérlet miatt kapott, egy megkeseredett, kemény ember lett, akitől mindenki tartott. Amikor végre kiszabadult, egyszerűen nem sikerül neki szállást és munkát találnia. A papír, amit be kell mutatnia, mindenkinek elárulja, hogy börtönből szabadult, és ezért senki sem akarja befogadni. Végül egy jólelkű püspök megszánja őt, és ad neki szállást és ételt. Jean Valjean viszont visszaél a bizalmával, és ellopja az ezüst étkészletet, míg a többiek alszanak. Hamarosan azonban elkapják, és három csendőr, akik megtalálták őt, visszaviszik a püspökhöz. Jean Valjean nem sok jóra számíthat. A püspöknek minden joga megvan ahhoz, hogy feljelentse, és börtönbe juttassa élete hátralevő részére. A püspök azonban így szól: „Á, ön az! Nagyon örülök, hogy látom. Igen ám, de én a gyertyatartókat is önnek adtam. Azok is ezüstből vannak, bizonyára megkap értük kétszáz frankot. Miért nem vitte el a gyertyatartókat az evőeszközökkel együtt?” A csendőrök így aztán elengedik őt. Miután elmentek, a püspök ragaszkodik hozzá, hogy tartsa meg a gyertyatartókat, és ezt mondja neki: „Ne felejtse el, sohase felejtse el, hogy megígérte: ezt a pénzt arra fogja felhasználni, hogy becsületes ember legyen magából." A püspök ezekkel a szavakkal bocsátja útjára a volt fegyencet: "Testvérem, Jean Valjean, nem vagy többé a gonoszé, hanem a jóé. Megvásárolom tőled a lelkedet; elveszem a sötét gondolatoktól, a romlás szellemétől, Istennek adom át."

Jean Valjeant annyira megindítja az, hogy a püspök megkegyelmezett neki és irgalommal bánt vele, hogy élete Isten szeretetének eme különös megtapasztalása után gyökeresen megváltozik. Pontosan erről tesz bizonyságot Pál is az efézusiaknak: "De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt." (Ef 2:4).