Mi a hit?

Mi a hit?

Olvasmány: Zsid 11:1-39

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.” Zsid 11:1-3

A Heidelbergi Káté szerint a kegyelem hatósugarába kerülésünknek két feltétele van: „akiket Isten igaz hit által Krisztusba oltott, valamint a „Krisztus jótéteményének az elfogadása.” Az üdvösséghez mindenképen szükséges a Krisztussal való élő kapcsolatot ápoló igaz hit. A Krisztussal történő egyesülést a Biblia a „beoltás” képével fejezi ki. Az igaz hit biztosítja a zavartalan összeköttetést Krisztussal. Isten nem taszított el minket önmagától, hanem a legszorosabb kapcsolatba lépett velünk, adoptált, fiává fogadott, megigazított, és ő hordozta bűneinket. Elveszett, a bűn által megkötözött emberekből hitet és életet nyert emberekké formált újjá minket. Isten azt várja tőlünk, hogy mi felismerve elveszett állapotunkat, az üres és céltalanná vált életünket adjuk oda az ő kezébe, és hit által fogadjuk el az ő „jótéteményét”.

            Képzeljük el, hogy valaki fuldoklik a vízben és segítségért kiált. A parton meghallják az emberek és egy kötélre kötözött mentőövet dobnak neki, hogy abba kapaszkodhasson, s így kihúzhassák a vízből. De ha a bajba jutott ember okoskodni kezd, és nem fogadja el a segítséget, megfullad. Vajon ki a hibás? Az, aki a mentőövet dobta, aki mindent megtett érte, hogy megmentse? Bizonyára nem, hanem az, aki visszautasította a segítséget. Lelki értelemben mindnyájan ilyen bajba jutott, a bűn és a halál folyójában fuldoklók vagyunk. Isten azonban dobot nekünk egy mentőövet, Jézus Krisztust. Ő az, akit ha megragadunk, ha hiszünk benne, akkor megmenekülünk, partra érünk, célba ér az életünk. Isten azért adta Jézus Krisztust, azért adta az anyaszentegyházat, a gyülekezet közösségét, az istentiszteleteket, bibliaórákat, hittanórákat, hogy legyen alkalmunk meghallani az ő hívását, legyen lehetőségünk kinyújtani a kezünket és elfogadni a mentőövet.

Mi a hit?

Mi a hit?

Olvasmány: Zsid 11:1-39

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.” Zsid 11:1-3

            A Heidelbergi Káté  azt a megállapítást teszi, hogy az üdvösséghez hit szükséges, majd meghatározza az igaz hit fogalmát és tartalmát.

Nemrég egy kis történetet olvastam arról, hogy miért fontos a hit. A történet szerint egyszer egy embernek megjelent álmában Isten és egy feladatot bízott rá, mégpedig azt, hogy a kunyhója előtti nagy sziklát teljes erejéből tolnia kell. Az ember engedelmeskedett és nap, mint nap megpróbálkozott azzal, hogy eltolja a nagy sziklát. Miután azonban teljesen kimerült, úgy érezte, hogy hiábavaló volt az egész napi munkája. A sátán is folyton kísértette azzal a gondolattal, hogy felesleges mindaz, amit csinál, és jobb lenne, ha teljesen abbahagyná és mással foglakozna. Ekkor az ember imádságban Istenhez fordult és elpanaszolta neki, hogy hiába erőlködik, egy milliméterrel sem volt képes elmozdítani a nehéz sziklát. Isten ekkor ezt válaszolta az embernek: „Barátom, én csak arra kértelek, hogy szolgálj engem, tedd, meg amit kérek, és told a sziklát. Azt egyszer sem mondtam, hogy a szikla el is fog mozdulni a helyéről. Most az gondolod, hogy hiábavaló volt minden? Pedig nagyon tévedsz. Nem vesztegetted feleslegesen az idődet és az erődet! Nézz csak magadra, karod erős és izmos lett. Az ellenállás megerősített, most sokkal többre vagy képes, mint korábban. Igaz, hogy nem mozdítottad el a sziklát, de azt én nem is kértem tőled. Neked csak engedelmeskedned kellett, gyakorolni a hitedet és bízni az én bölcsességemben.”

Mi hit?

Mi  hit?

Olvasmány: Zsid 11:1-39

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.” Zsid 11:1-3

A harmadik dolog, ami szükséges az igaz hithez nem más, mint a „szívbeli bizalom”. Jézus ilyen bizalmi kapcsolatban volt az Atyával, s erre a jézusi bizalomra való válasz volt az Atya hűsége. A hit a legteljesebb ráhagyatkozás az Atya hűségére: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet”. Az erre adott válasz pedig a feltámadás, ahol az Atya keze nem hagyta cserbe a Fiút. Ennek a bátor ráhagyatkozásnak, bizalomnak kell jelen lennie a keresztyén ember hitében.

Egy kis történet szól arról, hogy mit is jelent a bizalom. Egyszer egy hegymászó, aki egyedül indult fel a hegycsúcsra egy veszélyes szakaszon megcsúszott és majdnem a szakadékba zuhant, az utolsó pillanatban sikerült megkapaszkodnia egy kötélben s így lógott a mélység fölött. Mivel már sötét volt a hegymászó nem látott semmit. Végső elkeseredésében Istenhez imádkozott. Egyszer aztán egy hangot hallott, amely azt kérdezte tőle, hogy hisz-e Istenben.  A hegymászó azt felelte, hogy hisz. Ekkor azt mondta neki, hogy engedje el a kötelet. A hegymászó azonban nem volt hajlandó ezt megtenni. Másnap reggel a keresésére indult mentőcsapat úgy találta meg a fagyhalált halt hegymászót, még mindig görcsösen kapaszkodva a kötélbe, mindössze 1,5 méterrel a szakadék alja fölött lógva. Megmenekülhetett volna, ha hisz Isten szavának, elengedi a kötelet, de nem bízott benne, így meghalt.

Mi a hit?

Mi a hit?

Olvasmány: Zsid 11:1-39

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.” Zsid 11:1-3

Két magzat beszélget

"- Mondd, te hiszel a születés utáni életben?

- Persze. A születés után jön az élet. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

- Lárifári! A születés után nincs semmi! Onnan még senki nem tért vissza! S különben is, hogy nézne ki?

- Azt pontosan nem tudom,de úgy érzem, hogy ott mindenhol fények vannak... S talán a saját lábunkon fogunk járni, s a saját szánkkal eszünk.

- Ez már végképp ostobaság! Járni nem lehet! S még, hogy szájjal enni? Nevetséges! Hát nem látod a köldökzsinórt? S ha már itt tartunk, gondolkodj el egy picit: azért nem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinór túl rövid.

- Igen, de szerintem valami biztosan lesz, épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk.

- Ostoba vagy. A születéssel az élet véget ér, és kész.

- Figyelj, nem tudom pontosan mi lesz, de majd a Mama segít nekünk...

- A Mama? Te hiszel a Mamában?

- Igen.

- Ne nevettesd ki magad! Láttad már valahol? Egyáltalán látta már valaki?

- Nem, mert itt van körülöttünk. Benne élünk. S bizony, neki köszönhetjük, hogy vagyunk.

- Na, most már hagyjál békén ezzel az ostobasággal, jó? Majd akkor hiszem a Mamát, ha látom.

- Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét. Ha elcsendesedsz, érezni fogod a simogatását, érezni fogod óvó kezét."

Megható előadás

Megható előadás

 

Volt egyszer egy Shakespeare-színész, aki nagy hírnévre tett szert egyszemélyes előadásaival, melyek során klasszikus művekből olvasott, illetve mondott el részleteket. Előadását mindig a huszonharmadik zsoltár drámai elszavalásával zárta. Kivétel nélkül minden este, amikor a színész elkezdte szavalását - Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm - a tömeg feszülten figyelt. A zsoltár végén pedig viharos tapssal, fennállva ünnepelték a színészt, aki hihetetlen képességgel keltette életre a zsoltárt.

Egyik este azonban, éppen amikor a színész a huszonharmadik zsoltár szokásos elmondására készült, egy fiatalember felállt a nézőtéren, és így szólt: "Uram, megengedné, hogy ma este én mondjam el a huszonharmadik zsoltárt?"
A színészt meghökkentette ez a szokatlan kérés, de megengedte a fiatalembernek, hogy előrejöjjön, kiálljon a színpad közepére, és elszavalja a zsoltárt. Gondolta, hogy ennek a gyakorlatlan fiatalembernek a képessége úgysem vetekedhet az ő tehetségével.

A fiatalember halk hangon kezdte szavalni a zsoltár szavait. Amikor a végére ért, nem volt taps. Nem állt fel a közönség a tetszését kinyilvánítani, mint más estéken tette. Csak sírást lehetett hallani. A nézőket annyira meghatotta a fiatalember előadása, hogy minden szem megtelt könnyel.
A színész döbbenten fordul a fiatalemberhez: "Ezt én nem értem. Én már évek óta szavalom a huszonharmadik zsoltárt. Egy egész élet gyakorlata és tapasztalata áll mögöttem, de soha nem voltam képes úgy meghatni a közönséget, ahogy ön tette ma este.
Mondja, mi a titka?"

A fiatalember alázatosan így felelt:

"Nos, uram, ön ismeri a zsoltárt, én pedig ismerem a Pásztort!"
Nem elég csupán ismerni a Biblia tartalmát, történeteit, mondásait és tanításait. Ha nem ismered a Szerzőjét, a Biblia is csak ugyanolyan könyv lesz számodra, mint a többi. Ha azonban Jézus Krisztusba veted a hitedet, és személyes kapcsolatba kerülsz az Atya Istennel, akkor a Biblia valóban élő és ható lesz számodra, "élesebb minden kétélű kardnál" (Zsidókhoz írt levél 4:12.)