Isten akaratának cselekvése
Bonhoeffer
a „Követés” című művében azt írja:
„A
hitvallás önmagában semmiféle előjogot nem ad a Jézusra vonatkozólag Senki sem
hivatkozhat egykor majd a hitvallására. Az a tény, hogy egy igaz hitvallású
egyház tagja vagyunk, nem jelneti azt, hogy Isten előtt igényeink lehetnek. Nem
ennek a hitvallásnak az alapján üdvözülünk. Ha ezt gondoljuk, akkor Izrael
bűnét követjük el, aki az elhívás kegyelmét Isten előtt is érvényes jogként
fogta fel. Isten nem azt fogja majd kérdezni tőlünk, vajon evangélikusok
(reformátusok) voltunk-e, hanem azt, hogy
megtettük-e akaratát?”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése