A csipkedési rangsor

A csipkedési rangsor.

Olvasmány: Mt 23:5-12

"A szeretet ... nem kérkedik, nem fuvalkodik fel" 1Kor 13:4

• A csipkedési rangsor.

            Talán már mindnyájan hallottuk ezt a kifejezést: "Csipkedési rangsor". A fogalmat norvég természettudósok találták ki. A baromfiudvar kasztrendszerét tanulmányozva a kutatók észrevették, hogy egy sajátos hierarchia uralkodik az állatok között. Ha megszámoljuk, hányszor adnak és kapnak az egyes tyúkok csípéseket, akkor ebben egy rangsort fedezhetünk fel. A ragsor csúcsán levő alfa egyed mindenkit csipked, de őt senki, a legalul levő ómega egyedet viszont mindenki csipkedi.  A többiek pedig valahol a kettő között helyezkednek el. De valahogy így van ez az emberek világában is. Mindnyájan értjük és ismerjük ezt a rendszert. A csipkedési rangsor hozzátartozik az élethez. Az óvodában, az iskolában, a munkahelyen, mindenhol megvan ez a csipkedési rangsor. Persze az is igaz, hogy tudnunk kell, ki miért felelős. A rangsorok pedig tisztázzák a szerepünket. A probléma igazából nem is a rangsorral, a szerepünkkel, vagy a helyzetünkkel van, hanem a csipkedéssel.     

Gyermekkoromban a nyári szünet ideje alatt az volt a feladatom, hogy vigyáznom kellett a kiscsirkékre, nehogy a macska vagy a kutya kárt tegyen bennük. Így jól megfigyelhettem, hogy ha volt egy beteg vagy sérült csirke a többi között, akkor a nagyobbak és erősebbek mind ezt az egyet ütötték-vágták. Első alkalommal, amikor ezt láttam szaladtam a szüleimhez és felháborodottan elpanaszoltam a csirkék kegyetlenségét. De a szüleim közölték, hogy ilyenek a tyúkok. Ha az egyik gyengébb vagy beteg, a többi halára csípi.

            Isten azonban azt mondja nekünk, hogy az emberek világában ennek nem kellene így lennie. Az emberi kapcsolatokban nincs helye a baromfiudvar csipkedési rangsorának: "A szeretet ... nem kérkedik, nem fuvalkodik fel."  (1Kor 13:4).

            Jézus nem tűri meg tanítványai között a csipkedési rangsort. Saját korának vallási vezetőiről, ún. "alfa egyedeiről" ironikus képet fest: "Mindent csak azért tesznek, hogy lássák az emberek: megszélesítik imaszíjaikat, és megnagyobbítják ruhabojtjaikat; a lakomákon az asztalfőn és a zsinagógákban a főhelyeken szeretnek ülni; szeretik, ha köszöntik őket a tereken, és ha mesternek szólítják őket." (Mt 23:5-7).

            Jézus leleplezi és elzavarja a gyülekezet fő szárnyasait, akik a létra tetején telepszenek meg. A farizeusok és írástudók a "lelki" létra tetején állónak gondolták magukat, szívesen kérkedtek címeikkel, rangjukkal, kegyes öltözetükkel, a zsinagógában a fő helyeken való ülőhelyükkel. Jézus azonban nem híve az ilyesminek. Miképpen tudnánk másokra odafigyelni, másokat szeretni, ha tekintetünk folyton csak önmagunkon csüng, a gondolkodásunk, szívünk középpontjában az önzés áll. Vallásos, hívő emberként hogyan tudnánk Istenre mutatni, ha folyton csak magunkra mutatunk, ha Isten helyett magunkat toljuk előtérbe? Jézusnál nincs helye a baromfiudvar erőszak szülte hierarchiájának, mert a "szeretet ... nem kérkedik, nem fuvalkodik fel."  (1Kor 13:4).

Max Lucado: "Ahogy szeretni érdemes" c. könyve alapján (KIA, Budapest 2015)